Serial Killer

TV-MOZI-ZENE

Fear the Walking Dead végére

2015. október 08. 15:04 - csika7

Félelem és reszketés az első évad után

 

fear-the-walking-dead-poster-2.jpg

 

Már az eredeti sorozatot is szkepticizmussal kezdtem el nézni. Nem zsánerem a zombulás, azaz ennél a műfajnál nagyon magasak az elvárásaim, amit igen kevés film ugrott meg. A "The Walking Dead" anyasorozat pedig két dolognak köszönhette, hogy az első évad után nem hagytam abba. Az első, hogy öt évadon keresztül a barátnőmmel néztük, vagyis közös sorozat volt. A második ok az, hogy a harmadik évadtól jó lett, elkezdett tetszeni szép magyarosan. Talán nem venném bele a Top 5 kategóriába a TWD-t, de a saját 10-es szubjektív-objektív listámon egy sima 6.5-öt megkap tőlem. Stabil megbízható teleregény lett, amit "up to date" követek. Amikor kijött a testvérsorozat, nem kicsi elvárással kezdtem neki, hiszen a készítők kezében volt minden, amivel ki tudták volna javítani a nagy előd hibáit. Nézőként elvártam volna, hogy egy kicsit más fazonra igazítsák a történetet, mindent úgy, hogy valóban az az érzésem legyen, hogy ezt az élményt a másik sorozattól nem kapom meg.

 

(Innentől spoileresebben írhatok, de nem foglalom össze a történetet! Mindenki nézze meg a filmet!)

Egy jó barátom mesélte, hogy ő hogyan képzelte volna el egy zombi apokalipszis bemutatását. Adott öt-hat egymástól független karakter (pl.: rendőr, mentős, katona, híradós, és egy átlagpolgár) és az ő tapasztalataikon keresztül épülhetett volna a sztori szép lassan, a horror műfajára maximálisan kiélezve minden szitut úgy, hogy az évad végére egybefonódnak a szálak. Nekem nagyon tetszett az ötlet. Sajnos nem ez lett belőle. Kapunk egy kertvárosi átlagcsaládot, további karaktereknek még egy latinamerikai családot, és a két család kapcsolatait. Az új széria követi az elődje történet valamint karakterépítését és nem erőltette meg túlságosan magát az alkotói gárda, hogy attól eredetibb ötlettel rukkoljanak elő. Ebbe robban bele a zombiapokalipszis. Néhol izgalmasabban, néhol egyhangúan követi le a Fear the Walking Dead az emberiség összeomlását, csak éppen az a plusz maradt ki, amit vártam volna tőle. Valamilyen látvány vagy sztori elem esetleg többet bemutat, hogy mi is ez az egész zombiság, de ha nem is akar a gyártó minden poént lelőni, akkor is egy jóval feszesebb, félelmetesebb, nyomott hangulatú klasszikus horrort még mindig csinálhattak volna. Ehelyett megkapjuk a családfőt. a gyerekeket, a labilis gonosz-nemgonosz karaktert. Még a legelején bele bele kapnak az emberiség összeomlásának momentumaiba, de sajnos mindez a háttérbe szorul, és a karakterek kapják a nagyobb hangsúlyt, hogyan is élik meg az emberek elzombulását. Sehogy se lett kibontva a köztes álapot, sőtt kapunk egy jó kis időben ugrást is. Elkezdenek csöpögni a hírek, amiből lesz egy tüntetés, majd karantén és hipp-hopp máris vége mindennek, pedig be sem mutatták rendesen a mit-miért-hogy történt momentumokat. Magát a nagy dobást, az emberiség összeomlását a hatodik részre szépen el is felejtjük és kapunk egy megbízható, megszokott The Walking Dead 2-őt. A szereplők pedig, mintha csak egy kirándulás kezdődne, vetik bele magukat a kalandokba és válik a széria végül egy katasztrófa-horror filmből egy posztapokaliptikus zombis történetté. Persze túlzok, de hát  akkor is egy horrorzsánerre épített katasztrófafilmről lenne szó vagy mi...

A színészek közül két személyt emelnék ki. A filmbeli Madison Clarkot, akit az egyik személyes kedvencem Kim Dickens alakít (Deadwood, Lost, Sons of Anarchy, House of Cards, Treme, Gone Girl) és akinek a játékában nem lehet csalódni még mindig. A másik karakter a Junkie Johnny Depp, azaz Frank Dillane aki a Filmbeli Madison fia Nick. A többi színészt nem akarom kritizálni... azaz Lorenzo James Henri, aki a filmben Chris Manawát alakítja és a főhős "kalácsképű" apus kicsi fia, annyira bután tud nézni, hogy bátran állíthatom, a jövője Holywoodban ki van kövezve, talán ő lehet a következő Terminator John Connorja... sajnos senki nem ad maradandót. A főhős apa pedig annyira idegesít csak, mint a TWD-ben Rick felesége. Remélem jobban Madisonra lesz kiélezve a sorozat.

A végeredmény azért nem lett olyan rossz, mint amilyennek lefestettem. Egy izzadságszagú TWD2-t kapunk jó alaphelyzetekkel, néhol okos fordulatokkal, meglepetések nélkül. Akinek tetszett a Walking Dead, az ezt is szeretni fogja. A fanatikusok vagy a mennyekbe emelik, vagy agyonkritizálják majd. Azért nekem továbbnézős és megér ugyanúgy 6.4 pontot a képzeletbeli szubjektív-objektív listámon. A 0.1 pont mínusz a TWD-hez képest a rossz szájíz miatt adtam, ami azért van, amiért sokkal dögösebb is lehetett volna a Fear. Jó, tetszet, fasza, olyan mint a... csak...

   

   

   

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása